augusztus 2. -> szombat.

Mielőtt az "Állj-fel torony" városába, Párizsba érkeztünk volna, megálltunk Fontainebleau-ban, megnézni a híres kastélyt, melyben annó Napóleon tengette mindennapjait. Mikor megérkeztünk, nem volt még nyitva, így aztán elindultunk felfedezni a várost meg a kastélykertet.

Mivel a város elég kicsike, mi meg elég sokan voltunk, sikeredett valahogy együtt maradni, ígyaztán egy eléggé agyondíszített körhintát meglátva, a buszos fényképészünknek az az ötlete támadt, hogy készítsünk naaagy csoportképet. Mi beálltunk a körhinta elé, Tamás pedig kipakolta a hatlövetű fényképezőgépét, állványostól az úttestre. Eme tettét azzal magyarázta, hogy másképp nem férünk be mind a képbe. Ígytehát, míg mi a vaku ellenére vigyort próbáltunk erőltetni arcunkra, a kedves kisvárosban leállt a forgalom. Ennek ellenére senki nem volt ideges, és minden sofőr türelmesen kivárta a kép elkészülését. Az eredmény ez volna:

Na de menjünk is tovább...

Persze a fiúk is rögtön megtalálták, hogy lehetne egy jó kis reggeli hülyéskedést beiktatni eme méltóságteljes történelmi hangulatba. :P Így aztán szegény bábunak - ki egyébként a francia borok kiválóságát volt hivatott az arra tévedők számára reklámozni - majd letörött a keze, boroskupával együtt, nagy örömében, hogy Péter véégre megölelte. :) Ezek után úgy tűnt, nem ártana gyorsan elhúzni a csíkot.

Nyálcsorgatva bámultuk meg a süteményes meg croissant-os kirakatokat a Napoléon Bonaparte téren, mert látszott rajtuk, hogy nemrég készülhettek, mi meg éhesek voltunk. A látvány meg illatok után pedig még a Kati táskájából előkerülő Mini Brezel se elégítette ki gyomrunk sóvárgását. :))

Naugye hogy ez a látvány minden tisztességes ember gyomrát meghatja? És mi tisztességes embereknek érezvén magunkat, jobbnak láttuk visszatérni a kastélyhoz.

Helyesdarab kastély.. csak a takarítást nemtom hogy oldják meg. :P Én tuti nem vállalnám be. :))

Na de ha már ittvagyunk, menjünk be. Persze nem tudtunk besunyizni ingyen, mint a kiskorúak, ugyanis itt komolyan ellenőrizték ki hány éves. És ha 18 fölött voltál.. biza keményen le kellett pengetni a hat eurót. Ezek után a kezünkbe nyomtak egy elsőre telefonhoz hasonlító valamit, amiről aztán kiderült, hogy az egy okos szerkentyű. Ha beírod azt a számot, ami az épp melletted levő kiállítási tárgyon, vagypedig az egész termen van feltüntetve, akkor egy okos bácsi mindent elmond róla.

ÉÉs íme.. megérkeztünk a bálterembe.. legalábbis azt hiszem ez volt az...

Sok érdekes meg fura cucc volt végig a kastélyban, de ezek közül talán a következő volt az, amit közelebbről is megismertem volna:

Jó ugye?

Na de lépjünk is tovább.. Fontainebleauban mindössze három órát töltöttünk, úgyhogy a leírásából elég is ennyi. 11kor mindenki a buszban ült és türelmetlenül várta, hogy menjünk már Párizsba, de indulni mégsem lehetett, ugyanis valaki hiányzott a buszról: Robi. Valahol lemaradt és valószínűleg nagyon elragadta a kastély szépsége :P így aztán vártunk rá legalább 10 percet. Végül megérkezett sugárzó arccal, tehát indulhattunk.

A mindössze 60 km-t Párizsig nem volt könnyű megtenni, ugyanis baj lett a busznak az egyik kerekével. Már azon kezdtünk töprengeni, hogy a Párizsra szánt időt hogy fogjuk tőle néhány kilométerre eltölteni. Na de végül nagy nehezen bedöcögtünk a francia fővárosba, és a busz ki is ömlesztett minket az Eiffel torony tövében.

Először úgy terveztük, hogy fel is megyünk, de mikor megláttuk a hatalmas kígyózó sorokat, úgy döntöttünk, visszatérünk este. Ígyaztán továbbsétáltunk az Invalidusok tere felé, és volt szerencsénk megcsodálni a francia parkolás mesterműveit.

Ezután a látvány után valahogy nem csodálkozom hogy szinte minden francia autó tele van ütésekkel. Egy ember nem is rendes francia, ha nem így néz ki az autója. :P

Naszóval továbbsétálva megérkeztünk az Invalidusok terére, ahol a Hotel des Invalides, azaz az Invalidusok Palotája áll. Elvileg ez a világ legnagyobb fegyvermúzeuma, itt láthatók azok az eredeti harci zászlók, melyeket Napóleon a háborúk során megszerzett, ugyanakkor ő maga is ide van eltemetve. Miután körülnéztünk, a III. Sándor hídon átmentünk a Szajna túloldalára. Itt meglestük a Grand Palais meg a Petit Palais épületeit, majd pedig a Champs-Élysées sugárúton végigsétálva kiértünk a Concorde térre.

Természetesen a sétálásnak is megvolt a hangulata:

Mindehhez hozzá kell tennem amúgy azt az apróságot, hogy rajtam kívül a lányok mind szoknyában voltak. Ez szép és jó volt a lányok számára addig a pontig, míg fel nem fedezték, hogy Párizs utcái tele vannak rácsokkal, melyek alatt nagy űr tátong s melyekből a levegő kíméletlenül áramlik felfele, magával ragadva minden lehetséges dolgot, így a szoknyákat is. A fiúk számára természetesen eme felfedezés pontjától volt minden szép és jó. :P

Innen a Tuileriák kertje felé vettük az irányt, melyből kisétálva ott állt előttünk a Louvre, az udvarán levő üvegpiramisaival és szökőkutaival. Nem mentünk be, mert hát egy nap Párizs.. kinek van ideje múzeumot nézni? Az ilyesmit olyankor érdemes beiktatni, ha az ember ott ül legalább egy hetet. Na de képek természetesen itt is készültek. ;)

No, és mikor meguntuk a Louvre csodálását, meg az udvarán a fényképeződést, úgy döntöttünk, hogy továbbindulunk a híres Notre-Dame felé.

Ekkor jött szóba az a tény, hogy nem tudunk franciául. Mi a csajokkal persze menőzni akartunk, így gyorsan felidéztük a Lady Marmalade dal egyik sorát: "Voulez vous couchez avec moi?". Hehe. Persze a fiúk ilyenkor tanulékonyak, és egy percen belül jóhangosan ezt ismételgették, úgyhogy egyáltalán nem keltettek feltűnést az őshonos franciák közt.. ádehogy..

Közben eljutottunk a Notre-Damehoz:

Bemenéskor rájöttünk hogy naaaagyon éhesek vagyunk. Kéne keresni egy mekit. Katival emlékeztünk, hogy tavaly is valahol a Notre-Dame környékén találtunk rá a megváltó McDonald's-ra, így már csak azt kellett visszaidézni, merre is volt pontosan. Némi kószálás meg kérdezősködés után vééégre megtudtunk merre kell menni. Ennek köszönhetően elhaladtunk a Hotel de Ville azaz a Városháza előtt.

Ugye hogy szebb mint a stuttgarti? **Nemtom.. de ez a stuttgarti városháza bennem elég mély nyomott hagyott.. És egy szóval sem mondtam hogy ez a nyom pozitív nyom lenne.. :P**

A megváltó junk food után, teli hassal meg vigyorogva tértünk vissza a Notre-Damehoz, hogy meglessük belülről is, majd pedig metróra pattantunk. Úticél: Sacre Coeur, Moulin Rouge na meg a Montmartre. Péter barátunk csak úgy ragyogott az izgalomtól, ugyanis még sosem metrózott. Stuttgartban is ültünk metrón, de ahogy felszálltunk rá, kijött a felszínre, ígyaztán Péter csalódottan megállapította, ez se különb a villamosnál. Nade itt.. Párizsban.. képzeljétek.. a metró végig lennmaradt.. Péter meg vigyorgott. Megérkeztünk. Kiszálltunk. És ami ott fogadott minket, az nem volt mindennapi látvány. Koszos, szemetes gettónegyed, tele feketebőrű emberkékkel. Hűha. Az ember el se hinné, hogy ez ugyanaz a város. Na de átvergődtük magunkat a koszon meg a sok gyanús emberen, és sikerült kimászni a Sacre Coeur-höz, melyhez lépcsők vezetnek fel, és visszafordulva belátni egész Párizst. Itt már teljesen más hangulat fogadott mint a metróból kijövet. Soksok turista lézengett, vagy üldögélt a lépcsőn, és sok zenész emberke verődött csoportba és szórakoztatta az arra járó turistákat, így szerezve némi mellékkeresetet.

Ez volna tehát a Sacre Coeur katedrális, és ha megfordulunk, ilyen a kilátás:

Miután megcsodáltuk kívül-belül ezt a helyet, továbbindultunk a Montmartre, azaz a művésznegyed kanyargós és macskaköves utcácskáin. És én személyesen ezen a helyen éreztem igazán a francia város hangulatát. Misinek pedig igaza van. Párizs hangulatát nem a nagy látványosságok adják vissza, melyeket minden plakáton látni, hanem az ilyen picike utcák, tele nyüzsgéssel és élettel, na meg persze festőkkel, akik kész meg készülőben levő munkáikat kínálgatják.. hát.. a pénzesebbeknek. :P

Rövid séta után kikötöttünk a Clichy bulvár-on, melynek 82. száma alatt található a híres Moulin Rouge épülete, ezen kívül pedig Sex shop a sex shop hátán. Magyarul.. rengeteg van. Íme egy kis ízelítő:

Ez mint látjátok.. egy "nyalószék". A fiúk nagyon értékelték az ötletet.

Ez pedig egyik sex shop kirakata, ahol Péter nagy örömmel fedezte fel a "bimbócsipeszt". xD Jade amúgy elfelejtettem kitenni ide a 18as karikát úgyhogy aki még kiskorú, húzzon el szépen innen.. azaz nyomja meg az Xet odafenn. :P

Na és íme.. a Moulin Rouge.. Ez a hely elég hosszas hülyéskedésre nyújtott alkalmat:

Hehe.. dejó annak aki okos vót és nadrágot húzott. Mint látjátok.. Roni meg Andi szorgalmasan tologatták lefelé levegővel telített szoknyáikat, míg Kati már nem is vállalkozott, hogy feláll oda mellénk. :))

És íme.. A Pasi.. Hát nem jó neki? :D

Kis idő múlva rájöttünk, hogyha ezt így folytatjuk, nem fogunk látni egyebet Párizsból. Így aztán elindultunk a metrómegálló felé. Következő úticél: Arc de Triomphe, azaz a Diadalív. És itt már úgy éreztük, meghalunk a szomjúságtól, de mit tegyünk, ha Párizsban minden iható dolog drága, a tartalékaink a buszon meg kísérteties módon eltűntek.

A metróban meg már így néztünk ki. És jól nézzetek meg, mert ezután még várt ránk hat óra lábonállás, meg szomjazás. :P

Na de a hangulat ennek ellenére is nagyon jó volt, főleg azután, hogy ez a gyerek felszállt a metróra és a következőt produkálta:

Látjátok.. nyugaton még kéregetni is stílusosan tudnak az emberek. Ja és a videóért Pétert dicsérjétek. Ő volt olyan szemfüles, hogy sikerült lekapnia a jelenetet. xD

Jóadag metrózás után megérkeztünk. És úgy döntöttünk, felmászunk a diadalívre, lássuk Párizst onnan is.

ÉÉs.. ilyen csigalépcső visz fel:

Ide:

Hát nem is tudom, mit fűzhetnék még ehhez hozzá.. Ez a hely eléggé leírhatatlan.. még akkor is ha amúgy borzasztóan szomjas vagy. :)

Ééés mégmielőtt lementünk volna innen.. csoportkép:

Jaigen.. a látványhoz fontos felfedezést kell hozzáfűzzek... Párizsban a víz a Diadalívből jön... xD Najó.. nemám.. de "brunyálás" közben rájöttünk hogy folyik víz a csapból, mi meg szomjasak voltunk, sőt, üres üveget is találtunk a táskáinkban, ígyaztán teleittuk magunkat és boldogan meg nemszomjasan indultunk az "Állj-fel torony!" felé.

A Champs-Élyséen sétálva egy étterem nevére lettünk figyelmesek:

Nóra.. ezt neked dedikáljuk. ;)

Letérve a Champs-Élyséeről, rövid séta után kiértünk a Szajna partra, ahol ez a látvány fogadott:

Volt még kb. három óránk továbbindulásig, azaz éjjel 2ig, így eldöntöttük, hogy megmásszuk, majd fenn megpihenünk. Kiszemeltük a gyalogfelmenős sort, és beálltunk. Rögtön rájöttünk arra is, hogy lehet ám felváltva sorban állni, meg hát így felváltva ülni. És itt egy kép a sorbanállásról:

Rajta van ám mindenki, Ádámot és engem kivéve, ugyanis mi voltunk a legfürgébbek és ültünk le leghamarabb egy szabad padra. A többiek meg fájó lábbal ugyan, de kitartóan állták a sort. Itt zajlott le Roni átöltözése is -> úgy döntött, hogy nadrágot húz. Most képzeljétek el.. Eiffel torony.. tömeg.. Roni meg öltözködik. Mi körbeálltuk, így aztán cseppet se volt feltűnő a művelet. :P

No de végre valahára, biztonsági vizsgálaton átesve, jegyet megvéve haladtunk felfele. Ennek a felmenésnek az volt az érdekessége, hogy már mindenki vonszolta magát, ígyaztán nem mindig sikerült olyan magasra emelni a lábainkat amekkora magas a lépcsőfok volt, ez pedig ahhoz vezetett, hogy felváltva, de valaki állandóan megbotlott. Ezt a nehézséget leküzdve, végül sikeresen feljutottunk, és ez a látvány fogadott:

Miután kibámészkodtuk magunkat, sőt, a sok lent villogó vakura megállapítottuk, hogy mindenki minket fényképez, lerogytunk. Ki amira érte: pad, föld, stb. Kábé így néztünk ki éjfél körül:

Mint valami megtört és agyondolgoztatott rabszolgák... ugye? :D

Addig üldögéltünk itt, amíg már szinte senki nem volt rajtunk kívül, és akkor szóltak, hogy ideje lenne távozni. Na ez szépen lett mondva. Magyarul.. aszonták hogy menjünk már le. Sőt, hogy a lemenés hamarabb megtörténjen, levittek lifttel. Ez azért nagy dolog, mert amúgy a lifttel való közlekedésért fizetni kéne. :P Ígyaztán hova rogyjon le a hulla emberke ha az Eiffel tornyon nem üldögélhet? Logikus hogy az Eiffel torony tövébe...

Valahogy így, mint azt a fenti képen is látni. Egyszercsak Kati hanyattdőlt, majd kis idő múlva megállapította hogy az Eiffel torony tényleg kileng, nem csak úgy mondják. Roni is figyelni kezdte majd igazat adott Katinak. Andi végül röhögve azt kérdezte:

"Hát ti nem látjátok, hogy a felhők mennek?"

Ígyaztán azóta, Péter hozzájárulásával persze, Katin ragadt az a mondás, hogy:

"Minden kileng, nemcsak az Eiffel torony."

Mondjuk ezt most úgy meséltem el, hogy én nem voltam fültanú. Csak az alapján írtam amit Andi utólag mesélt. Úgyhogy ha valamit rosszul értettem, feel free, hogy belejavítsatok. ;)

Míg a többiek az Eiffel torony kilengésén filóztak, Ádámmal kifeküdtünk a tornyot körülvevő pázsitra. És.. azt kell hogy mondjam.. nemsok jobb dolog létezik annál, hogy az Eiffel torony tövében, a fűben feküdve nézzed, ahogy kialszanak a fényei, és eltűnik a sötétségben. ;)

Ennyi volna Párizs, most pedig türelmetlenül várjuk Roni beszámolóját Clunyről. ;)

Jaigen.. hozzátenném még, hogy a buszon megtaláltuk elveszettnek hitt innivalótartalékainkat... valószínűleg egy nagyobb fék hatására... visszagurultak. :P