Előző bejegyzésemet azzal zártam, hogy a busz kigördült Taizéből. Az első percekben még mindenki szomorkásan kuksolt a helyén, de ezt a hangulatot egyből felváltotta az újabb kalandok várható izgalma. No meg a kilátás, mely felváltva, hol ilyen:

hol pedig ilyen volt:

Miután elhagytuk a kis utcákat, és falvacskákat, és kitértünk az autópályára, más taizés buszok mellett hajtottunk el, melyekben néhány ismerőst felfedezve, mindenki lelkesen integetni kezdett. A végén már minden busznak integettünk, mely mellett elhaladtunk, és szinte mindenki vigyorgott és visszaintegetett. Ezt megunva, buszos hülyéskedésbe fogtunk. Eleinte csak szolidan..

.. MAJDNEM mindenki a helyén ülve...

... a továbbiakban pedig azt tesztelve, hányan vagyunk jó emberek, akik kicsi helyen is elférnek...

Péternek pedig már a szeme se áll jól ettől a mértéktelen csajozástól...

Na de térjünk is vissza tesztünk tárgyára.. Végeredmény...

Heten.. mint a gonoszok.. vagyunk a jó emberek, akik kis helyen, azaz két ülésen elférünk. Kispárnával együtt. :D

Ezt megunva.. nekiláttunk, hogy előadói tehetségünket fejlesszük...

Komoly dolgok ezek...

Végül pedig rájöttünk a törölköző igazi szerepére az ember életében, sőt, még azt is felfedeztük, hogy a buszos párnákkal.. biza.. telefonálni is lehet..

És így észre sem vettük, hogy eljött az este, és megérkeztünk Calaisba, a kikötőbe...

... majd közelebb érve jobban megtanulmányozhattuk a hatos számú "hajócskát"...

Úgy tűnt, három órát fogunk várakozni, ígyhát unalmunkban a sirályokat kezdtük bámulni, és egy adott ponton az egész busz rajtuk röhögött. Meg kell hagyni, nem lehet könnyű szegény sirály dolga, aki mindenképp széllel szemben akar lépegetni, akkora erőfeszítéssel, hogy a lábai nem látszanak, csak rajzfilmszerű karikát láthat a szemlélő, a sirály koma meg egy tapodtat se halad előre. :D No de nem nézhettük sokáig a sirályok szerencsétlenkedését, mert az ügyes sofőrök elintézték, hogy feljussunk egy korábbi hajóra, így mire kettőt pislogtunk, már el is nyelt minket a hajó pocakja. Minenki leszállt, és lifttel vagy lépcsőn felmentünk az "utazórészlegre", ami bizahogy puccos kis hely volt. Láttunk benne vendéglőt, kávézókat, üzleteket, meg minden egyebet, amit csak elképzelni lehet, hogy egy utazás kényelmes legyen. Ahogy felértük, megörökítettük ezt az emlékezetes pillanatot:

Ezt követően kedves fiaink azonnal kiszúrták a hajón való hülyéskedés első számú tárgyát, aminek a következő lett az eredménye:

Aranyosak, ugye? :D

Ezek után az ütött szöget a fejünkben, hogy egy hajónak biztosan van fedélzete, ahova ki lehet menni. De vajon hol van ez? Némi dülöngélések közepette, melyet a már komoly, és vendéglőben vagy kávézóban üldögélő, életet kevésbé élvező felnőttek megbotránkozva néztek, véégre megtaláltuk a kijáratot. Elsőre kellemes megleptés volt kiérni a fedélzetre, és onnan nézni a hajó által okozott hullámokat, de rögtön rájöttünk, hogy ez nem más, mint egy jó kis sós hidegzuhany. De hát nem minden nap utazik az ember hajón Anglia felé, úgyhogy ezt feltétlenül ki kell élvezni. Ilyen volt visszanézni a calaisi kikötőbe:

És ilyenek vagyunk mi, takarva a calaisi kikötőt:

Egy picikét fújt a szél. :D

Misi end dö görlsz. Szemeiről látszik, mennyire büszke, és mennyire kínai. :P

Itt meg már mindenki kínaizik.. és vigyorog. :D

...ezmeg fényképeződés más szögből.. és nem a hó hull, hanem a só.. szinte mindegy. :D

Na de megelégelve a kínaizást, meg a sótól ragadó hajunkat, mint valami részegek, bedülöngéltünk a hajóba, és lehuppantunk az egyik vendéglő asztalaihoz. Itt példázom az "egy bolond százat csinál" híres mondást. Andi megkívánta a szalmakrumplit.. öt perc se telt el, mindenki szalmakrumplit evett. :D Na.. Én mondtam, hogy példázom. Bezzeg, mikor azt mondtam, hogy ennék szalmakrumplit, mindenki ki volt rám, hogy *Andi hallgas, neee mááá, ilyenkor szalmakrumplit?!* Erre tessék ;). Mikor már indultam megvenni, Csilla egyből ugrott utánam, hogy neki is kell :D, s aztán szép sorjában a többiek is ;)). Íme a szalmapityókázós képek:

Pontosabban.. itt már mindenkinek üres volt a tálkája...

Na de közben megérkeztünk Doverbe, és a hajónk kikötni készült.

Mi meg közben lementünk a parkolóba, és beszálltunk a buszba.

Már mindenki annyira fáradt volt, hogy fel se tűnt az út bal oldalán való haladás, hanem mindenki mély álomba merült.

Éjjel 3 fele arra ébredtünk, hogy a busz megállt. Kilesve az ablakon rájöttünk, hogy biza azért, mert Londonban vagyunk. Néhány bevállalósabb emberke, köztük Misi is, úgy döntött, hogy a hideg és fáradtság ellenére kimerészkednek egyet körülnézni az éjszakában. Mi, lustábbak lévén, még a buszban maradtunk egy picikét alukálni. :D Misi viszont készített néhány bjútiful éjszakai képet Londonról.

...London Eye...

...Big Ben...

...Temze...

6 fele virradni kezdett, és végre mindenki lemerészkedett a buszról. Engem személyesen majdnem elvitt egy autó, mikor leléptem a busz lépcsőjének utolsó fokáról, ugyanis.. az autók tényleg bal oldalt közlekednek. :D Gyorsan megörökítettük a reggeli világot magunk körül...

...majd amíg a zemberkék táplálkoztak, Misivel megpróbáltunk egy optimálistak tűnő útvonalat kigondolni, azt is számításba véve, hogy 9kor volt találkánk Hallerrel a Westminster Apátság bejáratánál.

Ezek után elindultunk a Temze partján a Big Ben meg a Parlament felé. Közben azon töprengtünk, hogy fogunk mi WCt találni, mert a hajó óta nem találkoztunk efféle hasznos alkalmatossággal, és elég kellemetlen úgy várost nézni, hogyha közben szólít a természet. Végül úgy döntöttünk, követjük a kigondolt útvonalat, közben pedig nem csak a látványosságokat figyeljük. ;)

Eme töprengések közepette elénk tárult a Big Ben..

Miután megcsodáltuk s lefotóztuk, s mindent elvégeztünk, amit egy kötelességtudó turista megtehet, továbbindultunk volna.. és ekkor lettünk figyelmesek egy érdekes feliratra...

...amiről kiderült hogy London központjában nem ritka, és valószínűleg azért volt szükség erre az intézkedésre, mert annó sok bámészkodó turistát csaphattak már el. És hát őszintén.. felirat ide vagy oda.. én sehogyse tudtam, hogy mikor hova kéne nézni..

Megkerülve a Parlamentet...

.. a Westminster Apátságot próbáltuk megközelíteni...

...ami aztán sikerült is, és mint mindig, itt is fényképeződésbe kezdtünk. Péter biztosította Roni szemének nyitottságát. :D

No és itt egy kép a Westminsterről, ahogy azt mindenki ismeri a képeslapokról..

Úgy döntöttünk, hogy innen a St. James park felé vesszük az irányt. Út közben nézegethettük a tipikus angol utcákat, és épületeket...

A St. James park taván átívelő hídról egyik irányba a Buckingham palotát láthattuk...

a másik irányba pedig, Roni kifejezésével élve.. a "karikát"...

Tovább haladva felfedeztük a megváltó nyilvános WCt. :D Itt már a megkönnyebült oldalunkat mutogattuk a kamera felé.

Míg a többieket vártuk, egy mókuska odajött mellénk ügyködni, és csöppet sem zavartatta magát...

Megkönnyebbülve, és mókust megbámulva, kiértünk a Mallra...

...ahonnan már látszott a Buckingham palota...

Ez a hivatalos kép.. most meg következik a fényképeződés..

Általános vélemény a palotáról.. Jó hogy láttuk, de láttunk mi már szebbet is, úgyhogy menjünk tovább. Úgy döntöttük, megnézzük a St. James palotát, hátha az jobban néz ki. Út közben felfedeztünk két szuronyos őrt, akik borzasztó esetlenül, de ugyanakkor nagyon komolyan véve feladatukat, fel-alá sétálgattak egy kapu előtt. Mikor végre megpihentek kuckójuknál, Ronival  odasomfordáltunk képet készíteni...

Jó, mi? :D

Közben elértünk a St. James palotához, ami valóban sokkal angolosabb stílusú, és sokkal jobban néz ki, mint a Buckingham.

Haladtunk volna tovább, de mivel rég nem volt semmi hülyéskedés.. one moment please, amíg Kati segít ennek az emberkének...

Misiék már türelmetlenül pislogtak hátra, hogy milesz? Lekéssük a Haller találkát...

Ígyhát.. kénytelenek voltunk odébbállni. Persze érdekességekből nem volt hiány. Íme egy lovasrendőr...

Vagy soksok szaladó emberke...amire Ronci  következőt mondta *Nem tudom mitcsinálnak ezek, de muszáj lefényképezzem!* :))....ebből a képből abszolút nem látszik mit is csinálnak ezek :P.

No de tényleg közeledett a 9 óra, így jobbnak láttuk visszatérni a Westminster Apátsághoz...

... ahol Haller már tárt karokkal várt ránk. ;))

Innentől sokkal könnyebb dolgunk volt. Mi csak megmondtuk, hova szeretnénk eljutni, Haller meg, mint proffesional tour guide.. vezetett minket. Következő úticél: Trafalgar Square. A Whitehallon haladva volt idő újabb adag hülyéskedésre...

*Katibogár.. mondd.. micsinálsz te az én pasimon?*

Na tessék, most már az ember nem is ugorhat más pasijának a nyakába amélkül, hogy valaki előkapja a fényképezőgépét és megörökítse a pillanatot ?! Akkor most magyarázkodjak azoknak, akik esetleg félreértik a képet ;;). Valójában itt az volt, hogy én leültem, és rámtört az éhség meg fáradtság, és eldöntöttem, hogy többet egy tapodtat se teszek, kivéve ha a Meki felé megyünk. Úgyhogy Ádám jobbnak látta ha kezébe veszi a problémát :P és elcipel onnan.

Közben sikerült lekapni egy igazi, piros, fedetlen turistabuszt is.

A következő képen pedig Kati és Roni nagyon gyanús akcióba fogott. Hagyom, hogy magyarázzák el ők, mi is akart ez lenni, de addig is, a képet beteszem. :P

Hehe, na ugye hogy gyanús? :D Itt Katit próbálom győzködni, hogy fényképgyűjteményét gazdagítsa, de valahogy nemigazán akart belemenni, hogy a kartondobozok mellé leüljünk:P

Közben elértünk az Admirality Arch-hoz...

...melyen áttekintve, látszik a Mall, meg a Buckingham palota. Mint látjátok, Haller valamit nagyon fotózott ellenirányba. :)

No és így néz ki a Trafalgar Square a Nelson's Column-al a közepén:

Innen a Picadilly Circus felé indultunk. Úgy tűnik, hogy ezek az összekötő utak a bámészkodás és haladás mellett még valami egyébre is tökéletesen alkalmasak. Látom, értitek már mire utalok...

Péter meg Ádám úgy gondolták, hogy a mai modern, és mobiltelefonnal ellátott világban efféle piros telefonfülkékre már semmi szükség, ezért kidöntési akcióba fogtak. Én meg gondoltam, hogy még mielőtt elérik céljukat, megörökítem magam az utókor számára ezzel a veszélyeztetett fajjal.. a piros telefonfülkével...

Ha már ebben a bejegyzésben közmondásokat is illusztrálok, következzen az ismert "Fogához veri a garast" mondás... Ez az én talált 2 pennysem:D Itt próbál Ádám meggyőződni arról, hogy tényleg nem hamisított piculát találtam.

Aztán hogy Péter itt mit csinál.. azt már csak ő tudja...(biztos reméli, hogy vkitől visszakapja a 3 fontot :P )

No de közben ne feledkezzünk meg a tipikus angol épületekről, sajátos felirataikkal...

Hmm.. "The spice of life"..

Vagypedig.. "Her Majesty's Theatre".. Közben meg ha lennebb pillantunk, úgy tűnik, hogy a fazék víz ellenére Robi és Andi végül mégiscsak megkedvelték egymást.. :D Hogyhogy végül?? Eddig is kedveltük egymást, csupa szeretetből volt minden tettünk egymás ellen :)).

És most nézzétek meg, mit csinál az én drága boyfriendem, amíg én nem figyelek oda... ;))

És Kati meg hagyja... :P

Szerencsére megérkeztünk a Picadilly Circusra...

...ahol fényképeződés meg hátmasszázs zajlott.

Ez meg ugyancsak ott a Palace Theatre. Itt úgy döntöttünk, megnézzük a British Museumot. Haller tudta a rövidítéseket, így egész hamar oda jutottunk.

Mivel a belépés ingyenes volt, Misi, Zoli és István úgy döntöttek, belülről is megnézik. Mi inkább enni akartunk, ígyhát megegyeztünk, hogy találkozunk másfél óra múlva.

Amíg Misiék a történelem remekeivel fényképeződtek, mi egy mekiben frissültünk és táplálkoztunk.

Találkozás után a híres Fleet streeten haladtunk végig a St. Paul's Cathedral felé. Út közben újabb tipikus angol épületeket láthattunk...

köztük a Royal Courts of Justice-t is...

Közben, egyik souveniros üzlet előtt Roni és Péter felfigyeltek valami tipikus angol sisakokra, amiket, ha nem is vettek meg, fotón való megörökítésük elmaradhatatlan volt..

Nemsokára elértünk a St. Paul's Cathedral-hoz...

...és mivel a 9 fontos belépőt sokalltuk.. a helyet egy-egy 3 fontos fagyival tettük emlékezetessé. :D(na erről a 3 fontról beszéltem az előbb ;)) )

Hallernek meg közben alkalma adódott lefotózni a kedvenc barátnőit ;)

St. Paul's Cathedraltól a Tower felé indultunk, és út közben egy újabb érdekességgel szembesültünk...

Ilyen egy kreatív tolvaj.. Ha már az egész biciklit nem tudja elkötni, leszereli róla a leszerelhető részeket.. lásd első kerék, vagy ülés. Katibogár.. addig fogdosod amíg a gazdája rádfogja, hogy te voltál a tettes. :P

Út közben...

...egyéb érdekességek hiányában, Ádámmal elkezdtük imitálni az emberkék járását, elkapva a legjellemzőbb mozdulataikat.

Itt Ádám nagyon vigyorog, és nagyon büszke arra, milyen ügyesen sikerült neki összehoznia Katibogár járását. Kati már nem vigyorog annyira. ;)) Mindenesetre megfigyeltük, hogy Kati azóta nem lépked éppannyira kifele. :D

No és nemsokára elértünk a Towerhez, ahol újabb adag fényképeződés, meg pihenés következett.

Ez itt úgy néz ki, mintha a hátmasszázs áttevődött volna a Picadilly Circusról a Towerhez, de Andi azt állítja, hogy Péter, mint mindig, itt se hagyta fényképeződni. De végülis mindegy, ki mit állít, a lényeg az eredmény. :P

Ittmeg a kép különböző csücskeiben fényképeződünk. :D Látjátok ott balra Robit?.. Felvette a Tower megörökítéséhez méltó Robi pózt. ;)

Közben mindenki kidőlt...

Haller meg kissé pihentebb állapotban, engedte hogy lefotózzuk. Tény hogy ő nem 5 órát aludt, és nem ülve, és nem buszban. :D

Ezzel az "egy nap londonban" dologgal az a baj, hogy ha sokmindent szeretnél látni, mindenhova csak elfutkosol, és megnézed kívülről, de sehova se jutsz be, mert akkor jön a sorkiállás, meg hát odabent is időeltöltés, és akkor meg láttál egyvalamit alaposabban és egyebet semmit. Engem a Tower érdekelt volna belülről is, de a hatalmas kígyózó sort leszámítva, Haller azt mondta, hogy legalább 4 órát kell szánni rá, különben nem érte meg kifizetni. Így hát arra a következtetésre jutottunk, hogy most legalább tudjuk hol van, aztán majd egy következő londoni látogatás során be lesz iktatva a programba. :D

Végül feltápászkodtunk, és elindultunk a Tower Bridge felé...

...amin aztán át is mentünk...

...és a London Eye felé indultunk. Ezt a menést is meg kellett örökíteni..

És amint látjátok, a túlsó parton, a sok érdekes épület között ott magaslik a .. khm khm...

Út közben pedig csoportkép...

Ezt követően pedig Roni megörökítette magát a kukákkal...

Preciouss Litter of London...

No de ebben a pillanatban már nagyonnagyon fáradtak voltunk. Azt próbáltuk kitalálni, hogy juthatnánk mi a London Eyehoz valamiféle járművel, de Haller a metrókat nem igazán ismerte ki, a piros buszok meg elég drágák voltak, így a fáradtság ellenére gyalog vágtunk neki a távolságnak. Jóadag gyaloglás után, mikor már mindenki csak vonszolta magát, és megállapítottuk, hogy a London Eye már kéne látszodjon, Roni a következő mondással dobta fel a kedvünket...

"Bezzeg az Eiffel torony mindenhonnan látszik Londonban..."

Innen jött a fiúknak az a zseniális ötletük, hogy állítsanak meg valakit az utcán, és kérdezzék meg, merre van az Eiffel torony. Megláttak egy fiatal csajt, akinek már a homlokára volt írva az áldozat szó. A fiúk meg letámadták...

"Could you tell us, where the Eiffel Tower is? :D"

A csaj elsőre meglepődött, végül vigyorogva azt válaszolta...

"I think, you are in the wrong city..."

Ez a funny szitu elfeledtette velünk, mennyire fáradtak vagyunk, és nemsoká megpillantottuk a London Eye tetejét... majd pedig az egész "karikát"...

Úgy döntöttünk, hogy ide biza felmegyünk. Megvettük a jegyeket, ami fejenként 15.5 fontba került.. szép kis summa, dehát nem karikázik az ember minden nap Londonban... Ezt követően beálltunk a sorba. Eleinte a balkánozás jó ötletnek tűnt, ami abból állt, hogy beálltunk a sor elejére szépen oldalazva, anélkül, hogy nagyon feltűnő lenne az akciónk. Még meg is lepődtünk, milyen kedvesen engednek be maguk elé az emberek. Már nagyon kezdtünk örülni, mikor a jegyszedő csaj elvette ez egyik jegyet, majd ránk nézett és intett, hogy tessék beállni a sor végére. Mi nem értettük, hogy jött rá.. aztán a jegyet jobban megnézve, felfedeztük, hogy írja rajta a pontos időt, amikor a jegyszedőhöz kell érjünk... És ez biza csupán 40 perc múlva lett volna esedékes.. ígyaztán visszakullogtunk a sor végére. Közben kiderült, hogy a sorban még megcsekkolják az embert párszor, ugyanebből az okból, nehogy túl hamar érkezz a karikához. Közben volt időnk fényképet készíteni a karika tövéből...

És már nem is kellett sok, hogy jegyszedőn és biztonsági ellenőrzésen átesve mi is bejuthassunk egy ilyen tojás alakú fülkébe.

...ami elindult velünk felfelé. Volt időnk bámészkodni s fényképezni, mert egy kör fél órát tart...

ÉÉs itt az elmaradhatatlan csoportkép...

Közben Roni felfedezte az Eiffel tornyot.. :)))

Ugye milyen messze van? :D:D De azért még látszik...

A London Eyeról leérve még volt fél óránk visszajutni a buszig, így volt idő fényképeződni egyet a Hungerford Bridgen is. :D

A busznál pedig gyorsan elbúcsúztunk Hallertől, felszálltunk, és már indultunk is a doveri kikötő felé... Persze nehogy azt higyjétek, hogy itt vége a kalandoknak... Andinak köszönhetően még messze nincsen.. :P ;))

Hajóút vissza.. következő bejegyzés ;)