Sajnos elérkeztünk a legutolsó naphoz is. Reggel, miután felébredtünk, mind azt mondogattuk, hogy mi biza nem akarunk haza menni, s milyen jó lenne, ha visszamehetnénk Taizébe. Úgyhogy igyekeztünk utolsó napunkat is minél jobban kihasználni, főleg, hogy újabb ünnepeltet köszöntöttünk, ugyanis Andinak aznap volt a szülinapja. Mivel a buszban nehezen megvalósítható Ádám szülinapi meglepetéséhez hasonló színvonalú dolgot produkálni, ezért miután mindenki szépen hagyományos módon boldog szülinapot kívánt Andinak, a lányok átadták neki az itthonról hozott és gondosan dugdosott ajándékukat, egy Are you ready to party with me? feliratú piros pólót, amit persze Andi fel is vett:) Kénytelen voltam felvenni, sőt még segítséget is kaptam, mivel Csilla meg Kati a következőképpen jártak el *Nah Andi, csukdd be a szemed és vetkőzz!!* :)), utána meg szépen rámadták a pólót :D. Mindenesetre, thx mégegyszer csajszik :). Útnak is indultunk Prágában, de megfogadtuk, hogy amint tehetjük, mindenképpen ünnepelünk.

Szokás szerint a busz valahol a külvárosban pakolt le, úgyhogy első dolgunk az volt, hogy keressünk egy metróállomást. Már meg is vettük volna a jegyet, mikor azt vettük észre, hogy furcsamód a jegyautomata csak koronát fogad el. Na jó, gondoltuk, akkor megvesszük az aluljáró boltjából, ott biztos lehet kapni euróért is, ha még az automatákat nem cserélték le olyanokra, amik eurót is el tudnak fogadni. S ekkor tudtuk meg, hogy itt az euró csak féligmeddig hivatalos pénznem, mindenhol koronával fizetnek, s nagy ritkán az árak a korona mellett euróban is fel vannak tüntetve, de ez is főleg abból a célból, hogy a hozzánk hasonló tudatlan turistákat becsapják. Úgyhogy indultunk is koronát váltani. Reggel korán a bankok is zárva voltak, s nekünk ugyebár kellett a metrójegy, így egyedüli megoldásnak egy hotel ígérkezett, ahol sikerült végre koronára szert tenni. Ugyanitt megmutatták egy térképen, hogy hol is vagyunk pontosan, s rájöttünk, hogy a külváros szó túl szép kifejezés erre, ugyanis alig fért fel tartózkodási helyünk a térképre. A nap első nagy színhelyét meg is örökítettük.

Látszik, hogy mindenki nagyon elégedett:D

Már metrójegy is megvolt, úgyhogy irány a prágai vár. Igaz, korgó gyomorral kissé nehezen ment a lépcsőmászás, és a vár szépsége és több mint 1000 éves múltja is kissé elenyészőnek tűnt éhségünk mellett.

Jó nagy csirkecombokon járt az eszünk, mikor a bejáratnál megpillantottuk fotóink legújabb kedvenceit, az őröket. Szokás szerint békésen tűrték a fotózgatást.

Így néz ki az 1000 éves kilátás:

A második várudvarra érve, megnéztük a Szent Vitus-székesegyházat, ami Prága legnagyobb temploma.

 Egyik érdekessége, hogy a tetőről az esőt vízköpő szobrok vezetik le.

Erről maradtunk le:

Az eredeti Sárkányölő Szent György szobor is itt található, melynek mása a kolozsvári Farkas utcában van.

Miután bent mindent szépen körbenéztünk, ezer éves fotókat is sikerült produkálni. És így néz ki az 1000 éves mosoly: 

meg így:P

A következő, szerintem Prága egyik legérdekesebb látnivalója az Aranyművesek utcája. Prága leglátogatottab utcája, a XVI. században épült, korábban az alkimisták utcájának nevezték. Ezekben a házikókban kísérleteztek Rudolf király alkimistái, akik mesterséges úton próbáltak aranyat előállítani és az életelixír titkát keresték.

Ma a házakban sok kis üzlet és kiállítás működik, ott bámészkodtunk. Az utca végén áll a Daliborka erődítmény, melynek földszintjén börtön volt.

Csilla barátkozik:)

Az örök élet titkát sajnos nem fedeztük fel, úgyhogy továbbindultunk.:) Visszafelé rájöttünk, hogy Eiffel torony nemcsak Párizsban és Londonban, hanem biza Prágában is van. Itt Petrin Toronynak nevezik, a párizsi Eiffel-torony másolata, ahonnan a legjobb kilátás nyílik a városra. Majd ha még egyszer Prágában járunk, ezt közelebbről is meg fogjuk csodálni. Képet nem találtam róla, pedig határozottan emlékeztem, hogy valaki lefotózta. Na, de ha valaki megtalálja, akkor tessék szépen ide felrakni:)

Megtaláltam...

Ottvanni a teteje ;)

Prágában még a homelessek is stílusosan öltözködnek:

Most már, hogy mindent megnéztünk, végre elindultunk a hasunk által diktált irányba. Nagy nehezen találtunk is egy Mekit, de furcsamód be volt zárva. Sőt, még a felszolgálók is kétségbeesetten mutogattak, hogy be ne merjünk menni. Na hát ilyent is láttunk, indulás tovább, most már bármilyen kaját szívesen megettünk volna. Végül egy kis kínai vendéglőfélénél kötöttünk ki, ahol miután leültünk az asztalhoz az az érzésünk támadt, hogy túl kevesen vagyunk: Katit és Robit valahogy elhagytuk. Senki sem vette észre, hogy hiányoznak, s arra sem emlékeztünk, hol láttuk őket utoljára. Pár smsezgetés után hamarosan ők is megjelentek. Állítólag Robi képeslapot vásárolt, s mire kijöttek az üzletből, mi már nem voltunk sehol. Mindenesetre jó, hogy így figyeltünk egymásra:P 

Végre féligmeddig sikerült éhségünket csillapítani finomnál finomabb csirkehúsos bambuszrügyes rizzsel.

Vagy ananászos finomsággal.

Volt, aki nem vonta le a tanulságot a londoni komp csípős kajájából, s itt is ilyesmivel próbálkozott.

Itt ne felejtsük ki, hogy a csípősségtől Robinak még a könnyei is csorogtak ;)), mivel késtek elfelejtettünk szólni neki, hogy "kissé" csíp a kaja :D. Arra jöttünk rá, hogy a kínaiak nem adnak pálcikát a kajához, csak ha külön kérünk. Csilla volt a bátor vállalkozó, bemutatta pálcikaevős tudományát, de aztán a kikunyerált és kifizetett pálcikáját szépen el is vitték, mikor nem figyelt oda:P

Következő célpontunk a Sex Machines múzeum volt, de a borsos belépődíj miatt úgy döntöttünk, inkább kihagyjuk, s elindultunk sétálgatni Prága központjában. Közben egy fagyizó kirakata nagyon csábítóan hívogatott, rögtön be is tértünk fagyit és sütit enni.

 Olyan finom volt, mint amilyen jol is néz ki:D

Péter pedig igyekezett utolsó aprópénzét a lehető leghatékonyabban elkölteni, csak akármennyit is vásárolt, mindig maradt még egy kicsi:P Nemtudjuk hogy csinálta, de példát kell venni tőle. Itt épp a következő pénzadagot rendezgeti:P

Fagyizás közben az a világmegváltó ötletünk támadt, hogy ha már úgyis szinte minden koronánkat elköltöttük, menjünk vissza a múzeumhoz, és próbáljuk meggyőzni őket, hogy euróért engedjenek be, ha már a csehek úgyis szeretnek eurót kapni a turistáktól. És igazunk volt, simán ment a dolog, szó nélkül beengedtek. Itt egy kép a bejáratnál levő forgó tollús dologról:P

Roni, úgy érzem, szégyelli ezt a helyet.. ezért rakott be csak két, jelentéktelen képet, úgyhogy most még tőlem is kaptok egy kis ízelítőt, aztán ha nagyon tetszik, majd átküldöm messen az összes képet, vagy megmondom hol van pontosan ez a múzeum. ;)

Íme, jó kis szexhez szükséges rucik, igazán szégyenlősöknek. :D

Vagy.. voila.. A Fiúk kedvence.. Lipinka lányoknak. :P

Emmeg A csoportkép.. ahol Roninak elég megviselt arca van.. mert a fiúk.. nemmondomelmivel gyötörték. ;)

Meg a vécén volt nagyon érdekes felirat a férfi részlegen:  

Miután mindenki kibámészkodta magát, szép lassan visszaindultunk a busz irányába.

Ádám azt gyakorolja, milyen érzés, ha a keze között van egy boszorkány. Jó, hogy a szerepek nem cserélődtek fel:P

Egy adag pénzváltás után a lányok közben a már előre kiszemelt árusoknál fülcsit vásároltak a hídon.

Ha már egész délelőtt éheztünk, igyekeztünk most egyszerre bepótolni mulasztásainkat ilyen téren, és az apróink még mindig nem fogytak el, szóval pizzaevés következett. De előtte még egy adag fotózkodás.

Na de nem indulhattunk haza anélkül, hogy ne kóstoljuk meg a cseh sört, és még Andi szülinapját sem ünnepeltük meg igazán, így a két dolgot összekapcsolva beültünk egy kiskocsmába. A cseh sör valóban finom, olcsó és kétszer annyi alkoholt tartalmaz, mint az itthoni:P

Most, hogy mindenféle téren elégedettek voltunk, visszatértünk a buszhoz, és indulás haza. Még egy pár visszaakarokmenni és nemakarokhazaérni után szépen elaludtunk. Andi egy hét buszozás után rájött, mennyire jó az, ha fejünkön takaróval alszunk. (itt nemis aludtam...csak elbújtam a paparazziktól, jobban mondva Robitól :P)

Hajnalban arra ébredtünk, hogy vészesen közeledünk Kolozsvár felé. Már annyira belejöttünk a fotózásba, hogy megérkezéskor önként beálltunk a busz elé, s vártuk, hogy valaki fotózzon le. De fényképész sehol, gép se sehol. Na de nem hagytuk magunkat. Először gépet próbáltunk keríteni, ami nehéz dolognak bizonyult, ugyanis a gépek vagy le voltak merülve, vagy épp a csomagok legaljára kerültek. Végül gép is került, Kati apukája beállt fényképésznek, íme az eredmény:

Őszinte, fülig érő mosoly. Ennyire jó volt.

No és akkor íme.. az összefoglaló.. ;)